Eltűnt a Kisrét jellegzetes fűzfája, egykori lombtakarója alá pedig építkezési törmeléket borított valami roppant magas IQ-val rendelkező entitás. Hej, de sokat jártunk ide gyerekkorunkban – iskolai és szülői tiltások, beígért nyaklevesek dacára is -, még a Facebook, sőt iWiW előtti boldog, King-Kong diszkóba járós 90-es években.

Legendák

 

Hallottunk a tóról (mocsárról) sok ökörséget és hihető, ámde nem mindig bizonyítható mendemondát is:

• A fűzfánál “kút” van. Akár a Balatonban ténylegesen létező, 11 méter mély Tihanyi-kút. Csak ez még annál is mélyebb, egy csomóan belefulladtak. Ja, és ez a szó szoros értelmében vett kút, megtalálták a “káváját” is a búvárok.
• A befolyó torkolatánál “kút” van. Én nem tudom, de kifejezetten hátborzongató még ma is rá gondolni, hogy mit rejthet a növénnyel sűrűn benőtt vízfelszín.
• Ekkor és ekkor még illlyen halak úszkáltak benne – mutatja az illető a horgászokra jellemző módon, felkarját “elvágva” a másik kéz tenyerének élével.
• Rígen sokkal nagyobb vót, bejött a faluba is, csak a hülye “Tanácsháza” leengedte. Ez speciel igaz, és a 2010-es extrém viharos, csapadékos nyár után majdnem megismétlődött a dolog.

Nyarak Téglás határában

20-25 évvel ezelőtt kettő darab televíziócsatorna próbálta a dohos szobában tartani a szünidőben elvileg unatkozó kölyköket. Minket elég kevés sikerrel. Felfedeztük a környező erdőségeket, az Angolkertet és a “Gyári erdő”-t, fociztunk a Legelőn, guberáltunk a szeméttelepen, és nem átallottunk elcsavarogni a fekáliatelepre sem, ahová a szippantóskocsik hordták a város trutymóját. Ez utóbbi két helyszínt már hiába keressük, hisz jónéhány éve a rekultiváció “áldozatául estek”.

Na de mind közül egyértelműen a Kisrét volt a legizgalmasabb. Azokban az években a mostaniakhoz hasonló csapadékszegény nyarak voltak, így a vízállás lehetővé tette, hogy combig, maximum derékig érő vízben átkelhettünk a tó/mocsár közepén fekvő nádszigetre. Persze nem tettük ezt meg mindenhol, az állítólagos “kutakat” messze elkerültük.

Halfogási praktikák

Ha a vízszint még alacsonyabb volt, megjelentek a tapogatós (borítós) “halászok”. Ez a leleményes módszer annyiból áll, hogy egy henger alakú tárgyat beleb***tak a vízbe, és kiszedték a csapdába zárt halat.

Egy klasszikus tapogatózós eszköz:

A legtöbb dobás nem járt sikerrel, így elég sokat kellett az iszapban mászkálni ahhoz, hogy meglegyen a napi betevő ezüstkárászfogás. A tapogatózás mesterei a hadházi cigányok voltak, persze mi is kipróbáltuk rossz centrifugavázzal, vagy valami feneketlen hordóval.

Valahogy mintha akkoriban többen horgásztak volna a Kisréten. A fenekező módszer ritkán hozott eredményt, de úszós készséggel el lehetett szórakozgatni, és szegetni a pár centis sneciket, kárászokat. A tó halfaunája egyébként meglepően fajgazdag (volt?). Fogtak benne a már említetteken kívül többféle keszeget, csukát, széles kárászt, törpeharcsát, réti csíkot, állítólag még pontyot is. A ritkább emberi jelenlét pedig a madárvilág sokszínűségét eredményezi. Legutóbbi látogatásomkor a korábban is fészkelő szárcsák és vízityúkok mellett gémeket is sikerült szemügyre vennem.

A Kisrét ma már jóval kevesebb szabad vízfelülettel rendelkezik, mint 1-2 évtizeddel ezelőtt. A nádas és a mocsári növényzet kezdi elhódítani a sekélyebb részeket, ami emberi beavatkozás nélkül menthetetlenül a tó feltöltődéséhez fog vezetni. Ezt a folyamatot tovább gyorsítják a száraz nyarak.

A Kisrét 2015 nyarán:

Te milyen emlékeket, élményeket őrzöl a Kisréttel kapcsolatban?