„Fenyegetnek, leköpködnek a hadházi autószerelőnél” – erős sztori a szomszédból
Egy hadházi autós osztotta meg közösségi oldalán állítólagos kálváriáját egy szintén a szomszéd városban működő autószerelő főszereplésével, aki a bejegyzés szerint finoman szólva nem tett meg mindent azért, hogy ügyfele elégedetten távozzon.
Sőt, állítólag az egyik alkalmazott veréssel fenyegetőzött és köpködött…
A haraszt többnyire nem zörög, ha a szél nem fújja, de nem tisztünk igazságot tenni, mert a másik fél egyelőre (?) nem reagált, de az biztos, hogy a szakemberhiány ebbe a szektorba is begyűrűzött, és rendesen szívnak miatta az autótulajdonosok. Kevés a szerelő, el vannak havazva, egyre slendriánabbul végzik a munkájukat stb.
Személyes példából kiindulva a környékbeli – Téglás, Hadház, Debrecen – autószerelőkkel kapcsolatban hasonlóan durva tapasztalataim nem voltak, a szakértelem hiánya és a kapkodás azonban 10-ből 9 esetben tapasztalható volt. Tipikus példa: megjavít egy hibát, de csinál is egy újat. Viszi az ember másik szerelőhöz, megjavítja az újabb hibát, de az is elcsesz valamit. Ördögi kör.
Neked mik a tapasztalataid? Létezik még a környéken korrekt és megbízható autószerelő?
Nézzük, mit tapasztalt állítása szerint a pórul járt autós Hadházon:
Hozzászólások
„Fenyegetnek, leköpködnek a hadházi autószerelőnél” – erős sztori a szomszédból — Nincs hozzászólás
HTML tags allowed in your comment: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>